Lukács György eldologiasodás fogalma nemcsak a frankfurti iskola tagjait lelkesítette fel, hanem pl. egyes orosz olvasóit is. Az orosz reakció több évtizeddel későbbi, és elvezet a létező szocializmus lényegi megértéséhez. Ugyanis ők pl. azt emelték ki, hogy Lukács György a szocializmusban is felfedezte az eldologiasodás jelenségét. Tehát ez nem egy termelési módhoz köthető sajátosság, hanem egy általánosabb társadalmi kérdés, az ember-ember viszony minőségromlásának kérdése.  Immanuel Kant kategorikus imperatívusza tartalmazza az eldologiasodás erkölcsi kritikáját, amennyiben elítéli az ember eszköznek tekintését. Ugyanis az eldologiasodás lényege az emberi élet eszközzé válása. S ha ilyen szempontból keresünk példákat az eldologiasodásra, akkor megakadhat a szemünk akár a munkásosztályon mint az osztályharc eszközén, a pártkatonán mint a párt eszközén stb.

Eldologiasodott nő és férfi

Ezen a vonalon eljutunk a feministák gender-értelmezéséig is, amely értelmezés a nőnek mint a nemzetfenntartás eszközének felismeréséhez vezet. A nők tanulási vagy munkavállalási jogainak korlátozását Európában leginkább ezzel, tehát, a gyermekvállalás, nemzetfenntartás érdekével szokás indokolni. Minél hosszabb ideig tanul, minél több karrierfeladatot vállal egy nő, feltehetően, annál kevesebb ideje, energiája marad a gyermekvállalásra, a gyermekeivel való törődésre, tehát a nemzeti érdek képviseletére. A feministák problémafölvetése azonban annyiban hiányos szokott lenni, hogy saját elnyomatásuk, eszközzé válásuk okaként az egységesnek tekintett férfitársadalmat tekintik, több évezredes férfiuralmat emlegetnek. Ha más szemszögből, a férfiak szemszögéből tesszük fel a kérdést, hogy vajon az ő életük mennyire eszközjellegű, illetve, tapasztalnak-e hátrányos megkülönböztetést, akkor nem kerülheti el figyelmünket az a tény, hogy évezredek óta a nemzetek a férfiakat áldozzák fel háborúikra, békeidőben a férfiakra vonatkozik a sorkötelezettség, a legtöbb országban a férfiak mehetnek később nyugdíjba, s emellett még a szociális háló is számukra lyukasabb (pl. a gyermekkel rendelkező hajléktalan férfi kevesebb joggal rendelkezik, mint egy gyermekkel rendelkező hajléktalan nő). Azaz, a férfiak életének megóvása kevésbé fontos a közösség számára, mint a nők életének megóvása. Ha elfogulatlan elemzéseket folytatunk le a gender-probléma elemzésekor, akkor akár még azt is fölfedezhetjük, hogy a fiúk, férfiak elvárt társadalmi szerepe egyértelműen az érzelmi szabadság korlátozása - a férfiszerep ellátása érdekében. A férfi a férfiszerep ellátásának eszköze lesz - ezért tilos neki sírnia, ha kisfiúként elesik. Ezért nem avatkoznak be egyes szülők, ha fiúgyermekeik egymást verik. Ha tényszerűen kimutatható a fiúk, férfiak hátrányos megkülönböztetése - hiszen a kislányokat, nőket sokkal inkább megkímélik a hasonló kötelezettségektől - akkor vajon beszélhetünk-e a férfiak nők általi elnyomásáról? Valószínűleg, azért nem gondolunk erre, mert a legtöbb országban a törvényhozók többsége férfi. Tehát férfiak hoznak olyan törvényeket, amelyekkel a férfiakat hátrányosan megkülönböztetik, életüket a honvédelem eszközének tekintik. Ezen eszmefuttatásból világossá kell válnia, hogy a nők életének eszközzé válásáért sem a férfitársadalom egésze, hanem a törvényhozók hibáztathatók. S nemcsak a nő élete válik a közösség (nemzet) eszközévé, hanem a férfi élete is. Tehát az elnyomás oka a közösség - a közösség érdeke. A közösség érdekeit a törvényhozó, a vezető képviseli (s pl. a tanár is vezető, s a tanári pályán női többség van). A vezetői funkció ellátása során maga a vezető is eszközzé válik - a közösség megbízhatóvá, homogénné tételének eszközévé. Tehát az elnyomásban - a társadalom homogenizálásában - férfiak és nők is részt vállalnak az elnyomás eszközeként és áldozataként is.  

Eldologiasodott emberiség

Kálvin predesztinációtana, tehát az eleve elrendelés tana szerint a teremtő Isten már az ember születése előtt eldönti, hogy a születendő embert üdvözülésre vagy kárhozatra szánja. Az embernek hinnie kell abban, hogy őt üdvözülésre szánta Isten. Tehát - Kálvin szerint - a kárhozatra szánt emberek is Isten akaratát hajtják végre. Vajon miért van szükség gonosz emberekre? Nevelési célból. Isten mint az emberiség nevelője eszköznek tekinti az emberek egy részének életet, nem célnak. Eközben feltételeződik egy végső cél is, amelynek érdekében Isten feláldozza az egyes embert. Hegel ezt a gondolatot fejleszti tovább saját dialektikájában. Az emberi konfliktusok sora - Isten fejlesztési célú játéka. Az emberiség Isten játékszere, amely a végső szabadsághoz vezet. Igaz, Hegel szóhasználata megtévesztő, mivel a rációnak való alárendelődést tekinti szabadságnak. Azaz, nem a szabadság Isten célja, hanem a rációnak, a tudásnak való alárendelődés, azaz az Istennek való tudatos alárendelődés. Amikor Karl Marx továbbvitte Hegel dialektikus történelemszemléletét, akkor nem erkölcsi kritikát fejtett ki, hanem idealizmuskritikát. Isten fogalmának analógiája Marxnál - a történelmi szükségszerűség. A munkásosztály nem Isten eszköze, hanem a történelmi szükségszerűségé. Amely eszközszerepét a munkásosztály csak akkor képes ellátni, ha az egyes munkás alárendeli magát az osztályérdekének, ha osztálytudattal bír. Lukács György sem képes megszabadítani az emberi életet attól, hogy eszközzé váljék, pusztán arra beszélheti rá, hogy tudatosan váljék eszközzé.  

Nyikolaj Bergyajev perszonalizmusa

Az előbbiekben fölvetett problémakör, az ember eszközzé válása az eldologiasodás, elidegenedés, a nemzetnek, Istennek, történelmi szükségszerűségnek való alárendelődés miatt - átfogó társadalomkritikáért kiált.

Ilyen átfogó kritikát fogalmazott meg Nyikolaj Bergyajev orosz filozófus, a perszonalizmus képviselője, akinek a katolikus egyház Isten-képével, a kálvinizmussal, a marxizmussal, a darwinizmussal és a kapitalizmussal szemben is alapvető kifogása volt. Bergyajev egy személyiségközpontú szemléletet alkotott. Talán így foglalható össze gondolkozásának lényege: A személy egész, az olyan művi csoportok, közösségek mint nemzet, állam, civilizáció, egyház az embert csupán részként, még rosszabb esetben eszközként s alávetettként kezelik.A személy nem az eszköz és a cél viszonyában van, a személy csak kölcsönös találkozást és közösséget enged meg. Azaz, a közösséghez tartozás - a szabad akarattól függ. Amennyiben a közösség kényszert alkalmaz, s a személyiséget eszközzé teszi - megszünteti annak egész-jellegét. Azaz, a közösségi kényszer, az eszközzé válás megszünteti a személy egészségét - a szó köznapi értelmében is. Hasonló gondolatokra jutott Hamvas Béla is. Hamvas éppen Lukács Györggyel vitatkozott. Hamvas Béla szerint a művész, amennyiben „alapállását realizálja” független „transzparens egzisztencia”, a lét egészét kell vizsgálnia, ez az „univerzális orientáció”.