Bevezető fogalommagyarázat

Miután új fogalmat vezetek be, tájékoztatom olvasóimat arról, hogy a kulturális szolidaritást mint jelenséget a kommunikáció egyik fajtájának vagy irányultságának tekintem. Olyan kommunikációnak, amely a másik ember tájékozottságának, közérzetének, egészségének javítására irányul. Talán a kommunikációs szolidaritás szókapcsolatnak is hasonló lenne a jelentése. Erre a fogalomra azért van szükségem, hogy világosan kifejthessem a verseny két funkciójáról és a dialektikáról alkotott álláspontomat.

Eszmefuttatásommal egyszerre szeretném kritikával illetni a modern (kapitalista) közgazdaságtant és a dialektikus materializmus széles körben elterjedt felfogását.

A kérdés, amely foglalkoztat: az emberiség nagy része miért választja sokszor a háborút, illetve annak változatait (a hatalmi harcokat), ha együttműködéssel nagyobb valószínűséggel elégíthetné ki anyagi, szellemi, lelki szükségleteit?

 Rövidre fogva, a verseny két funkciójában, azok ellentétes előjelű hatásában, annak fel nem ismerésében látom az emberiség fő tévedését.

 A lényegre térve, a verseny egyik funkciójának az egyenlőtlenségteremtést tekintem. Ha elképzelünk pl. egy sportversenyt, annak közvetlen célja a győztes kiválasztása, majd a sportolók differenciálása, azaz, státuszuk egyenlőtlenné tétele. A győztesé a dicsőség (babérkoszorú) vagy valamilyen anyagi elismerés (pl. aranyérem, pénzdíj) elnyerése. A gazdasági verseny és a politikai verseny is az egyenlőtlenségért folyik: piaci részesedésért, hatalomért. A darwinizmus és a rá épülő szociáldarwinizmus az evolúciót fajok közti konfliktusok pozitív hatásaként írja le. A konfliktus, azaz törekvések ütközése kényszeríti ki a versenyt, amely a képességek összemérése. Az evolúció mint verseny következménye (amit célként is el lehet képzelni) a természetes szelekció, azaz, az egyenlőtlenségteremtés. A pozitivista Spencer a darwini fajok közti verseny (harc) analógiájaként legitimálta a kapitalizmust mint egyének, családok közti versenyt. Kétségtelen, hogy a győztes-vesztes helyzetek folyamatos újratermelődése lerombolja a közösség tagjainak egymás iránti bizalmát, tönkreteszi a kapcsolatok, a közösségi élet organikus jellegét.   

 A verseny másik funkciója - az ismeretszerzés. Amikor eldől, hogy ki az erősebb vagy gyorsabb, akkor ismeretet szerzünk, nemcsak emberek fizikai tulajdonságairól, hanem eljárási módokról, tanulási képességekről is. A piaci verseny esetében arról szerzünk ismeretet, hogy melyik árura van nagyobb kereslet. Sok esetben nehéz megállapítani, hogy a verseny melyik funkciója a fontosabb - az egyenlőtlenségteremtő vagy az ismeretszerző funkció. Ilyen verseny a tudományos vita is. Amikor két vagy több ember azért folytat eszmecserét, hogy egyikük álláspontja győzzön, esetleg, köztes megoldást találjanak. A vitákat különbözőképpen lehet lefolytatni, többféleképpen lehet érvelni, analógiákra, közvetlen tapasztalatokra, tekintélyre, érzelmekre is lehet hivatkozni, illetve, a vita folyamán az egyik fél akár úgy is megváltoztathatja véleményét, hogy ezt nyíltan nem közli vitapartnerével. A tudományos vitának társadalmi haszna akkor van, ha ismeretszerzésért folyik, ha a résztvevők tanulnak a folyamat során. A tudományos vitát az ókori görögök már formalizálták: tézis, antitézis, szintézis. Ez a séma lett a hegeli dialektika analógiája is. A tudományos vita - verseny. A dialektika is verseny. De vajon a verseny melyik funkciója dominál a hegeli, majd a marxi dialektikában? Az “ellentétek harca és egysége” mozgástörvényként, a történelmi fejlődés feltételezett mozgatórugójaként vált a hegeli és a marxista szellemiség lényegi elemévé. Ha abból indulunk ki, hogy Hegel pozitívként minősítette a háborúkat, Marx pedig az osztályharcokat, akkor ezzel ők a hatalmi harcokat legitimálták, a versenynek az egyenlőtlenségteremtő, illetve hatalmi újraelosztó funkcióját.

Végül is, adott a kérdés, hogy mi a mozgatórugó? Lehet, hogy a konfliktus a fő mozgatórugó - tehát bármilyen dialektikus folyamat fejlődés? Egy-egy tudásanyagot, működési modellt megújítani sokszor csak konfliktussal, azaz, ütközéssel lehet, olyan törekvéssel, amely megkérdőjelezi a korábbi tudást, rendet. Ezért vethető fel a konfliktus pozitív minősítésének lehetősége. Ugyanakkor, a történelemből, sajnos, az derül ki, hogy eddig még nem sikerült leválasztani a verseny pozitív funkcióját a negatív funkciójától. Nem sikerült elkülöníteni a verseny fogalmában a kulturális szolidaritást az egyenlőtlenségteremtő törekvésektől. Ez igaz a piaci verseny fogalmára is - abban sem sikerült elkülöníteni a hasznos ismeretszerző (kommunikációs) funkciót a káros, győztes-vesztes szituációkat létrehozó funkciótól. A dialektika szó használatát azért tekintem problematikusnak, mert a szó eredeti dialógus (=párbeszéd) jelentését elhomályosítja a rá rakódott hegeliánus és marxista értelmezés, amely kb. kölcsönhatásnak értelmezi a szót, beleértve bármilyen konfliktusos viszonyt - hiszen az mind kölcsönhatás. A dialektika szó használatával nehéz elkülöníteni a verseny (a párbeszéd) pozitív funkcióját a verseny (az egyenlőtlenségre törekvő hatalmi harc) negatív funkciójától.

 A probléma ily módon való értelmezése fölkínálja a megoldást: a verseny kettős funkciójának elkülönítésével, a kulturális (kommunikációs) szolidaritásnak a romboló versenytől (hatalmi harcoktól) való leválasztásával jutunk el az ideális emberek közti viszonyhoz, a kultúrszocializmushoz.

Csak az olyan verseny, az olyan piaci verseny üdvözlendő, amely tisztán kulturális szolidaritásként értelmezhető.

A kultúrszocializmus lényege: a kultúra elérhetővé tételére, a közösség tagjainak emancipációjára (szellemi fölemelésére) irányuló törekvések támogatása - kulturális szolidaritással, a tanulás (a kulturális szolidaritás) akadályainak lebontásával, amely potenciálisan megteremti a kultúra közösségét, a kultúrszocializmust.