A Lukács György szellemi örökségét feltáró háromnapos konferencia indította el bennem a gondolkodást az elmúlt 60-70 évről. Vajon mely okok miatt bukott meg a magyar szocializmus? Viszonylag sok sajátos körülményt nevezhetünk meg okként: pl.

- Kádár János kegyetlensége (az 1956-os forradalom utáni megtorlások) - ez volt az 1989. június 16-i újratemetés fő témája (hiszen, ha nem lett volna kegyetlen, ha nem végeztette volna ki Nagy Imrét - illetve, ha jelzett sírba temettette volna, akkor nem lett volna ok őt újratemettetni), majd elmozdíthatatlansága;

- Az előző kérdéssel függ össze a szovjet csapatok jelenléte (Kádár János halálfélelme, azaz, forradalomtól való félelme miatt volt szükség a szovjet csapatokra - Romániából kivonták őket);

- A szocialista Lengyelország negatív példája,

- A kapitalista Ausztria pozitív példája,

- A bős-nagymarosi vízi erőmű körüli titkolózás miatt kibontakozó ellenállás,

- Az elhibázott hitelfelvételek miatt fenyegetően növekvő államadósság.

Ezek az okok mindegyike tekinthető véletlennek, szubjektív okokra visszavezethetőnek. Tehát, akár úgy is alakulhatott volna a magyar történelem, hogy Nagy Imre a helyén marad - mint pl. a lengyel Gomulka (akinek a megvédésére szerveződött az 1956. október 23-i tüntetés a Bem téren). Akkor az első ok kiesik, s talán a második is. A szocialista Lengyelország gazdasági hanyatlásának negatív példájával szembe lehetett volna helyezni a szocialista Magyarország pozitív példáját - a magyar árubőséget -, amely viszont csak akkor lett volna igazán meggyőző, ha Magyarország nem adósodott volna el. Erre lett volna lehetőség - Magyarország szubjektív okokból vett fel hiteleket - pusztán azért, mert Kádár János szerette volna mielőbb utolérni az osztrák életszínvonalat. Ha ebben a kérdésben óvatosabb - és pl. hallgat Nyers Rezsőre -, akkor nem veteti fel a hiteleket az MNB-vel.Talán éppen a bős-nagymarosi vízlépcső építése maradt volna el, ha nincs a hitelfelvétel.

Azaz, az előbbiekből gyaníthatóan az következik, hogy első ránézésre semmiféle szükségszerűség, sorsszerűség nem volt a magyar szocializmus bukásában, hiszen az okok többsége nem létezne, ha Nagy Imre hatalmon marad. Vagy ha Kádár János pl. 1965-ben lemond. Vagy ha Kádár nem siet utolérni Ausztriát.

Romániában nem voltak szovjet csapatok, de ők is vettek fel külföldi hiteleket - az emiatti adósságtörlesztés terhei tették tönkre Románia életszínvonalát. S nekik volt egy irritáló diktáror családjuk is.

A Szovjetunióban bevezették a glasznosztyot, mégis megbukott a rendszer - mert áruhiány volt - részben azért, mert a piaci szocializmust nem vezették be. Másrészt pedig azért, mert túl sok erőforrást fektettek a fegyverkezési versenybe, nagy volt a katonai-ipari komplexum anyagi és emberi forrásigénye. Az itt kifejtett munka nem járult hozzá a fogyasztási igények kielégítéséhez - ezért úgy tűnhetett, hogy a szocializmus képtelen hatékonyan termelni. Mivel a termelés nagy része nem hasznosult.

Kínában nem bukott meg a rendszer - illetve, nehéz megállapítani, hogy mikor tette meg Kína azt a döntő lépést, amelytől kezdve már nem tekinthető szocialista országnak, hiába nevezik a vezető pártot kommunistának. Leginkább államkapitalizmusnak nevezik azt, ami ott létrejött.

Az előbbiek alapján bizonyára nem könnyű közös okokat találni a szocializmus bukására. Ennek ellenére én javaslok két ilyen közös okot: eldologiasodás és érthetetlen kommunikáció.

Az eldologiasodás fogalmát abban az értelemben használom, hogy az ember (az állampolgár) eszközzé válása, illetve eszközként való beskatulyázódása a szocialista országok többségében egyértelműen átélt egzisztenciális élmény volt. Az az érzés, hogy életük célja, értelme - mások által meghatározott, korlátozott. Leginkább a rendszer által. A rendszer akadályozta a továbbtanulást, a munkahely-változtatást és a külföldi utazásokat is. A fiatalok a pop zenében keresték a felszabadító lelki élményt. A kapitalista nyugaton is. Azonban ez az élmény se volt tartós a pop zene show-businessé válása miatt. Ami az eldologiasodás eredeti jelentésének megnyilvánulása, amikor a használati érték helyett a csereérték kerül előtérbe. Amikor nem azt mondja ki az énekes, ami leginkább a szívén van, hanem azt, amiről azt hiszi, hogy jól el lehet adni. S alkalomadtán még azt is hihették a pop zenészek, hogy a dalok szövege másodlagos, a zenét önmagában is el lehet adni. Igen, de az már nem ugyanaz az élmény.

A kapitalizmusban maga a rendszer nem nyújthat közösségi élményt, mert nem célja. A szocializmusban viszont a közösségi élményre épül az ideológia. Arra, hogy van egy közös ügy, mindannyiunk közös ügye: a kizsákmányolástól megszabadított gazdasági életre épülő társadalom, a szocializmus építése és világméretű terjesztése. A szocializmus szellemisége a világvallásokra emlékeztet, amennyiben az egyéni boldogságról alkotott elképzelés szorosan összekapcsolódik a közösség, a hit sorsával. A hit igazolásához nem anyagi javakra van szükség, hanem arra, hogy mások hitét tapasztalhassa meg az ember, azaz, arra, hogy az egymásba vetett bizalom újratermelődjön. Arra, hogy tapasztaljam, hogy a másik ember is ugyanazt a kizsákmányolásmentes társadalmat szeretné elérni, mint én, tehát, a másik ember is idealista. Számíthatok rá a jövőben, a társamnak tekinthetem őt. Ez egy egzisztenciális élmény, amely a legtöbb világvallásban átélhető.

Az érthetetlen szakzsargon, az irritáló kommunikáció azonban tönkreteszi az élményre való fogékonyságot. Ha bármilyen okból ki vagyok zárva a közösségi élményből - pl. származásom, tájékozatlanságom miatt -, akkor ez a helyzet engem előbb-utóbb a rendszer ellenségévé tesz, mert nem érzem, hogy lennének társaim. Feltételezem azt, hogy a marxista-leninista ideológia nem azért szorult ki az emberek érdeklődési köréből, mert alapvetően hamis lenne, hanem azért, mert alapvető igazságai ellenére fárasztóan túlbonyolított nyelven van megfogalmazva, életidegen fogalmakat (kategóriákat) használ. Emiatt nemcsak szeretni nehéz, hanem kijavítani is - bekapcsolódni a róla való párbeszédbe. Az 1980-as években az MSZMP már nem is erőltette ezt a párbeszédet. Illetve, balról nem lehetett bírálni a rendszert, az eldologiasodásért nem lehetett bírálni. Azután viszont az egész ideológiát kidobták - az MSZMP-ből MSZP-vé vált párt tagjai is.