A napokban sorra kerülő Lukács-konferencia, feltehetően, ráirányítja majd az érdeklődök figyelmét a filozófiára. Ezért bízom abban, hogy az én fölvetéseimre is akad reakció. Magamról érdemes annyit leírnom, hogy magyarországi és oroszországi egyetemen is tanultam filozófiát, ezért lehetnek tapasztalataim – hallgatóként - a filozófia tanításáról.
- Lukács György elfogadottsága
Pusztán két ország, Oroszország és Magyarország filozófiailag képzett tagjainak reakcióiból is leszűrhető, hogy a filozófia iránti érdeklődés, a filozófusok presztízse és egy-egy filozófus megítélése között óriási különbségek lehetnek a különböző országok között. Lukács György esetében is éles különbséget tapasztaltam. Vajon mi lehet ennek az oka, illetve, lehet-e tanítás-módszertani oka? Mivel én a moszkvai egyetemen éppen egy nyitott szemléletű közvéleménnyel találkoztam – a peresztrojka idején – maga ez a szituáció is inspiráló volt. Oroszul beszélő ismerőseim Lukács Györgyhöz mint nyugati marxistához pozitívan vagy semlegesen viszonyultak. A magyar közvéleményben, illetve, magyar ismerősem körében azonban szinte csak negatív dominanciával találkoztam a Lukács György személyéhez, gondolataihoz való viszonyulásban. Sokan Lukács Györgyöt nemcsak értékes filozófusnak nem tartották, hanem kifejezetten ártalmasnak tekintették. Gyanítható, hogy gondolatait nemcsak ellenfelei, hanem közvetlen tanítványai sem értették tökéletesen.
- A filozófia el nem fogadottsága Magyarországon
Közvetlen tapasztalataim és az általam végzett internetes közvélemény-kutatások is arról győztek meg engem, hogy Magyarországon a közélet iránt érdeklődők nem a filozófusoktól várják a megoldást a társadalmi problémákra, hanem más, gyakorlatiasabb foglalkozást űző emberektől, pl. jogászoktól, közgazdászoktól, mérnököktől. S ami pedig a lelki elmélyülést illeti, erre se a filozófusoktól várnak választ, hanem pl. íróktól, költőktől, pszichológusoktól, trénerektől. A filozófia mint ismerethalmaz vagy túl elvontnak, nem gyakorlatiasnak, alkalmazhatatlannak tűnik, vagy pedig szellemileg-érzelmileg nehezen befogadhatónak. Azaz, sem az anyagi, sem a lelki szükségletek kielégítésében nem tűnik eléggé hasznosnak, alkalmazhatónak az, amit Magyarországon filozófiának neveznek.
- A filozófiatörténet tanításának módszertana
Magyarországon is, Oroszországban is leginkább filozófiatörténetet tanultam, mint filozófiát, azaz, a tanulás objektuma akár azonosnak is tekinthető, ennek ellenére különbséget éreztem a két tanítási folyamat között, elsősorban a gondolatok értelmezésére fordítható idő hosszában és a filozófiai fogalmak érthetősége tekintetében. Oroszország javára billen a mérlegem – a moszkvai egyetemen több idő jutott egy-egy filozófusra, és érthetőbb nyelven (érthetőbb szakszavakkal) vitathattuk meg a gondolatokat. Vajon mit érezhet ma az a hallgató, aki Magyarországon tanul filozófiát, magyarul olvasgatja pl. Lukács György tanulmányait? Az lehet a hallgató érzése, hogy a filozófiai szövegben található szavak sem valós tapasztalathoz, sem elméleti belátáshoz nem köthetőek. Ezért minél tovább olvassa az ember a filozófus művét, annál inkább süllyed bele fokozatosan egy mocsárba, a kognitív disszonanciába, amelyre egy-egy idegen szavak szótára, lexikon vagy enciklopédia sem jelent gyógyírt, mivelhogy a bennük található magyarázatok után is megmarad az ember hiányérzete. Mi ez a hiányérzet? Vagy nem értem a szöveget, mert nem értem a szavait, vagy pedig, ha értem is a szavait, akkor sem lehetek biztos abban, hogy ezeket a szavakat helyesen értem, illetve, még ha biztos is lennék abban, hogy jól értem a szavakat, erős bennem a gyanú, hogy maga a szerző rossz szavakat, fogalmakat használ – homályos, kétértelmű, félreérthető szavakat. Ennélfogva én mint olvasó csak rövid ideig vagyok hajlandó együtt haladni a szerzővel – mert egy világos, egyértelmű nyelvi környezetre vágyom. Lukács Györgyöt olvasva szabad levegőre vágyom - szeretném mihamarabb kiszellőztetni a fejem. Csak akkor vagyok ura saját gondolataimnak és életemnek, ha saját szavaimat használhatom. Erre viszont aligha van lehetőségem – a szavak, fogalmak lecserélése általában nem szerepel egyik filozófiatörténeti kurzus programjában sem. Ezért lehet érdekes az, amikor valaki a szavak lecserélésével indít.
- A szcientológia mint nyelvújítás példája, a tanulási technológia
Röpke két hónap alatt betekintést nyerhettem egy alternatív szellemi valóságba, L. R. Hubbard nyelvújításon átvitt pszichológiájába, gyakorlati filozófiájába, s ennek tanulságát készen állok röviden összefoglalni.
A tudat új neve a szcientológusok számára az „analitikus elme”, a tudatalatti új neve „reaktív elme”. A reaktív elme folytatja a nem tudatos tanulást, amit korábban feltételes reflexnek neveztek. A tudatos tanulást az analitikus elme végzi. A tudatos tanulás fő akadálya – a rosszul értett szó. A rosszul értett szó egyik változata az érzéki tapasztalathoz nem köthető szó, amely azért akadály, mert bár minden verbálisan átadható ismeretet tartalmaz, kellemtelen érzéseket okoz, hogy térben nem láthatom azt, amit gondolkodásom objektumaként szeretnék szemlélni. Ezt az akadályt tömeghiánynak nevezik. A harmadik akadály pedig a túlságosan meredek lépcsőfok, azaz, a meg nem értett rendszer.
A döbbenetes nem az, hogy pusztán az előbbiekben felvázolt kézenfekvő meglátásra épül L. R. Hubbard tanulási technológiája, lélektana, hanem az, hogy a mai magyar állami oktatási intézmények zöme képtelen észrevenni a feladatait, és megoldást találni a rosszul értett szavak kiküszöbölésére, de nem képes kezelni a feltételes reflexek miatti tanulási akadályokat sem. Ez a probléma statisztikailag is kimutatható – a Pisa-jelentésekben. Nem zárható ki, hogy a közoktatás módszertani hibái a felsőoktatásban, a filozófiatanításban is jelen vannak.
- A filozófiai diskurzus zártsága, a filozófiatanári diploma alacsony használati értéke
Miután filozófiatanárként ma rendkívül nehéz Magyarországon állást találni (leginkább 1990 óta), valamint a tudományos előmenetel – a doktori disszertáció (PhD) – immár 4 éves doktori iskolához kötött, amelyet nem minden érdeklődő képes anyagilag megengedni magának, a filozófia szakmaként való űzése Magyarországon lényeges egzisztenciális kockázatokat, hátrányokat jelent más szakmákhoz, diplomákhoz képest pl. egy jogász vagy egy közgazdász diplomájának munkaerő-piaci hasznosíthatóságához képest.
A filozófiai diskurzus hobbiként űzéséhez pedig egyelőre viszonylag alacsony az érdeklődők száma.
Az előbbiek miatt fölvethető, hogy egy filozófia iránt érdeklődő embernek egyáltalán mi értelme magát filozófusként Magyarországhoz kötni? Ha az ember filozófusként, filozófiatanárként szeretne megélni, valószínű, hogy akadnak a világon (Európában) olyan országok, amelyekben nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülésre számíthat, mint Magyarországon. Gyanítom, hogy ez a tény is hatással van a magyarországi filozófiatanítás színvonalára.
